HIPOFÍZIS HÍREK

Kedves Látogatók!

A Hipofizis.hu az endokrinológiai rendelések és orvos válaszol rovatban új endokrinológus doktornőt ajánl. Igyekszem mindig bővíteni ezeket a rovatokat, hogy minél inkább segíthessünk a rászoruló betegeknek.

A kezdőlapra már kiírtam és itt is szót kell ejteni róla, hogy majdnem öt hosszú év azaz fél évtizedes fennállás, munka után a Hipofizis.hu helyzete megrendült. Sajnos az egészségügyben régóta egyre kevesebb a pénz, onnan nem várhatunk segítséget, honlapunk mindig civil keretek között működött kiadásokat vállalva. Mert egy honlapnak vannak költségei akkor is ha a munkám ugyanúgy ahogy eddig tettem ingyen, önként látom el. A gazdasági változások minket is negatívan érintettek, így egyre nehezebb fenntartani a portált. Ezért szeretném megteremteni majd azt a lehetőséget mellyel látogatóink egy-egy SMS-sel segíthetik az oldal fennmaradását. Természetesen olyan lehetőséget találtam ami törvényes, korrekten lesz az adózás rendezve utána. Nagyon remélem, hogy akiknek tudtunk az évek alatt segíteni szeretnék megmenteni a portált, mivel tudják, érzik mit jelent munkánk és céljainkat ismerik. Őszintén bevallom fájlalom, hogy idáig jutott a honlap. Sosem az anyagiakról szólt és mielőtt az SMS lehetőség mellett döntöttem próbálkoztam több más lehetőséggel is, hogy ne látogatóinktól kelljen szponzorálást kérni, de bánatomra nem jártam sikerrel. Alternatíváim pedig, mint magánszemély végesek. Másrészt az SMS módszer a legjobb lehetőség arra, hogy a lehető legkisebb anyagi hozzájárulást jelentse azoknak akik jószívvel támogatni szeretnék a portált. Számomra ez is fontos volt, mivel tudom manapság senki helyzete sem könnyű. Hiszem, hogy rideg világunkban is van emberség és lesznek olyan kedves olvasók akik tudják a Hipofizis.hu valóban egyedülálló és pótolhatatlan segítséget nyújt az agyalapi mirigy daganatokban vagy egyéb hormonzavarban szenvedőknek és érdemesnek látják támogatást nyújtani további tevékenységünkhöz.

Tisztelettel: Adrienn, Hipofizis.hu



Jelenleg nem lehet üzenni.