MAGAS HEGYEK
Sziasztok kedves Blog Olvasók!
Rég írtam már ide, de nem vagytok elfelejtve, csak halad az élet és sok minden összejött. A tavalyi év jól zárult, mert az SMS-t küldő látogatóknak köszönhetően - kis kiegészítéssel - be tudtam fizetni az idei tárhelydíjat. Annyira boldog voltam, mert hiába tagadnám a Hipofizis.hu számomra is nagyon fontos. Idén már hatodik éve jelenti az életemet.
Tudomásomra jutott, hogy egy más témájú honlapon is volt próbálkozás csevegőt létrehozni a hipofízis betegeknek, de több hónapnyi érdektelenség miatt kudarcba fulladt. Sajnos annyira egyediek az esetek, hogy eltérőek a tünetek, más a hormontermelődés mértéke, testreszabott a terápia (eltérő gyógyszeradagok stb.), hogy még csak két szem hasonló eset sincs. Külföldön az agyalapi mirigy daganatos betegségeit találóan ezért nevezik “ezerarcúnak”, hiszen ahogy nincs két teljesen egyforma arc - még ikreknél sem - úgy nincs két egyforma eset a betegeknél. Létfontosságú a kezelés során az orvosnak az egyedi jellegzetességeket figyelembe venni és alkalmazni a terápia során, ezeket páciensek egymás közt nem tudják megoldani. Továbbá vannak betegek, akik helyzetüket nagyon rossz színben látják és tartósan bele tudnak süllyedni a problémába, erősen depressziósak lesznek. Őket nem tudja kihúzni a bajból neten írt pár kedves sor, van amikor pszichiáter nyújthat segítséget.
Tudom a betegség sokak életét megkeseríti, de az életben mindig oka van, még a rossz dolgoknak is. Annak idején mindentől féltem, viszolyogtam bármilyen problémától. A betegség és egy szerelem azonban megtanított rá, hogy az életben hihetetlenül sok mindenen mindenen túl tudok jutni. Az ember ha akarja igenis tudja kezelni a félelmeit, az elé gördülő akadályokon pedig átjut. Kitartónak kell lenni és bízni a jóban, a jövőben! Ez nemcsak az én hitvallásom, az emberiség történelmében nálam sokkal okosabb emberek is ezt vallották és így éltek. Szépen gyűlnek az ezeket kifejező idézetek a Vendégkönyvbe, köszönöm, hogy Ti is küldtök értékes sorokat. Pár napja kedvenc barátnőmmel csavarogtam a városban, szegény nagyon szomorú volt, elég sok gond akadt az életében. Mesélte, már nincs ereje és olyan fáradt, elege van mindenből. Biztattam, hogy ne adja fel, amíg az ember szíve dobog bármilyen erőtlennek is érzi magát igenis van erő, energia a szívében. A következő nap keresett telefonon és megköszönte szavaimat. Azt hiszem manapság nagyon sok ember van akire ráfér a jó szó. Ha pedig Ti érzitek magatokat gyengének, tehetetlennek ne feledjétek szívetek mélyén bennetek is van energia.
Bizonyára olvastatok Erőss Zsolt hegymászóról, akinek amputálták a lábát. Igazából már kicsit zavartak is a róla szóló hírek, mert mindenütt ezt lehetett olvasni a neten. Aztán tegnap egy műsor előzetesét néztem, amiben ő volt a vendég. Elég volt az arcára nézni, az a férfi igazi hős. Interneten nem jön át, de tévében már látni milyen kisugárzása van és erős hite. Valóban nem tragédiaként akarja megélni lába elvesztését, hanem úgy, hogy még nagyobb teljesítmény lesz így feljutni a csúcsra. Igaza van, mert ha beleragad a vele történtekbe akkor csak a lelke nyomorodna bele, teste pedig tovább hanyatlana. Nagyon jól érzi, hogy az új helyzetben is képes lehet kihozni magából a maximumot, teljesíteni a vágyait, ugyanúgy teljes életet élni célokkal, örömökkel, álmokkal. Kívánom akarata mindig kísérje végig és remélem sokak szemében lesz pozitív példa. Problémáink, céljaink hegyek és meg tudjuk mászni őket, képesek vagyunk elérni amit szeretnénk.
Küldök Nektek egy Miley Cyrus (alias Hanna Montana) videót. Nagyon kedvelem őt. Dala pont ezekről a hegyekről szól, meg arról igenis meg lehet mászni őket. Szép napot kívánok!
Szeretettel: Adrienn